Ünnepélyes orgonadallammal indul, amihez fokozatosan társulnak a vonósok és a fafúvósok. A kórus női tagjai folytatják ezt a témát a ‘Lux aeterna luceat eis’ szavakkal, amire a férfiak válaszolnak a ‘Domine Jesu’-val. Egy hangszeres intermezzo után az egész kórus egy határozott ‘Domine, quia pius es’-t énekel. Uram, mert könyörületes vagy. Miután a kórus elénekelte a szöveget kölünböző változatokban, a kórus női és férfi része tompított ‘quia pius es’-szel zárja ezt a részt.

Auschwitz szörnyűségei után – melyek több mint 65 évvel ezelőtt történtek – nekünk, mint leszármazottaknak kötelességünk gyakorta megemlékezni ezekről az áldozatokról, teljes alázattal és hálával.
És rendszeresen imádkozni értük: 'Adj nékik örök nyugodalmat, ó Uram, és az örök világosság fényeskedjék nekik’.

Libera me
‘Libera me, Domine, de morte aeterna’. Szabadíts meg, ó Uram, az örök haláltól. Ezt a fordulatot nagyon alkalmasnak találtam e zenei mű befejezéséül. Így ezt a részt aféle finálénak tekintem, amelyben korábbi részek különböző témáit megismételjük.
Továbbá úgy határoztam, a ‘Requiem’-hez és ‘Kyrie’-hez hasonlóan, hogy a szöveget kétértelműen interpretálom. Egyfelől a halottakért szóló imaként, másfelől az áldozatok kiáltása és vágyaként.

Egy baljóslatú üstdobpergés után a kórus azt kiáltja a közönségnek, hogy ‘Libera me’, miután a kórus hangjai szűkített szeptimek tomboló káoszába váltanak át. A zenekar egyre sűrűsödő hangzásában ez a káosz lassan letisztul. A ‘Dies irae’ haragos ismétlése követi.

[<]	[Tovább..]