A következő motívum – amiben megint a fafúvósok dominálnak – megint a juhászt szimbolizálja, ahogy összetartja a nyáját a dallammal, amit játszik. Az alt szóló és a bariton antifónában egyesül a kórus férfi hangjaival. ‘Exaudi orationem meam, ad te omnis caro veniet’ ('Halld imám, hozzád fog jönni minden test'). Ezt a motívumot folytatja az egész kórus antifónában.
Az alt második része alatt a tenor és a kórus elmondja a ‘Rekviemet’ és a ‘Kyrie eleison’-t (Uram Irgalmazz) egy antifónában, a vonósok és a rézfúvósók kíséretével. Ez nem imának van szánva, hanem szinte követelésnek, ami az ‘Uram irgalmaz’ fohászkodással fejeződik be.

Ámbár ezt a részt az élők imájának szántam a holtakért, mégis kétértelmű módon bántam vele. Kezdetben ima, amit a holtakért énekelnek. Az alt, a bariton és a tenor szólók és a kórus válaszai az élők imáit képviselik. A pásztor és fuvolája ábrázolja az Urat. A második részben a szólisták veszik föl az élők szerepét, míg a kórus játsza az áldozatokét. Az élők békéért és kegyelemért imádkoznak a holtak számára, míg az áldozatok békéért és kegyelemért imádkoznak önmaguk számára, amely végül kollektív kiáltásban tetőzik.

Hány kiáltás visszhangzott Auschwitz épületei és barakjai között? A fájdalom és kétségbeesés megszámlálhatatlan kiáltása.
Megszámlálhatatlan kiáltás könyörületért és megmentésért.
Hányszor menekültek az emberek a megnyugvást hozó imába? Egy imába békéért és könyörületért. Vagy egy egyházi embernél kerestek megnyugvást, aki vallási meggyőződése ellenére történetesen ott volt.

[<]	[Tovább..]