|
A lényeg az volt, hogy a megnyugvás szavát hallhassák. A remény szavát. A támasz szavát. Hogy visszanyerjék erejüket az eljövendő Úr dícséretéhez. Hogy el tudjanak viselni új megpróbáltatásokat. Vagy akár elmeneküljenek a biztos halál elől.
Hány ima nem talált meghallgatásra? Hányra nem érkezett válasz? Legalábbis nem akkor, amikor az Úr segítségére a legnagyobb szükség volt. Ahol az ima abban a reményben kényszerült menedéket találni, hogy magától ki tud jutni ebből a földi pokolból. Életben kellett maradniuk szüleikért, bátyjaikért és nővéreikért, gyerekeikért és unokáikért. Életben akartak maradni, hogy elmondják az igazságot a világnak. A rettenet és igazságtalanság igazságát. Életben maradnak, hogy hírdessék az egész világnak a hit erejét és az Isteni hatalmat. Isten hatalmát a sötétség felett.
Dies Irae
‘Dies irae, dies illa’ ('A harag napja, a leszámolás napja').
Már ezek a puszta szavak magukban hordozzák, mi fog történni ebben a részben. A ‘Dies Irae’-t a liturgia szabályai hosszú ideig nem használták halálok sorozataként. A múltban ezt a szöveget gyakran különböző részekre osztották szét. Mivel az volt a szándékom, hogy a kínzóikkal szembeni vádként és viszolygásként értelmezzem, úgy határoztam, hogy teljes egészében fölhasználom.
A nyitórész első négy szava – amit a kórus énekel és rézfúvósok illetve üstdobpergés kísér – már tükrözi mind az áldozatok dühét és viszolygását, mind az Úr haragját. Ezután a szoprán, a tenor és a kórus elővezeti az első vádat.
|
